Más színek

Pénteken sikerült tető alá hozni némi állatságot. Az apropó az volt, hogy az egyik spanyol önkéntes nem sokára itt hagyja a Tools csapatát, így megillette a jog egy amolyan 'leaving party" megszervezéséhez. Ő a Halloween vészes közeledtétől megihletődve ki is találta azt a koncepciót, hogy mindenki öltözzön be valaminek. Így munka után a Primark nevű ruhabolt felé vettük az irányt, ahol sok egyéb furcsa dolog mellett állatos pizsamákat is lehet kapni (ezek egyébként tényleg inkább hasonlítanak jelmezekre, mint olyasmire, amiben alszol). Ilyenek kerültek kiválasztásra, hogy: farkas, róka, oroszlán, pingvin, krokodil, tigris. Én végül a zsiráf mellett döntöttem, tekintve hogy milyen magas vagyok (alulról súrolom a százhatvanat).  Ez alkalommal azt hiszem, eltekintenék az élménybeszámoló ezen részének képekkel történő illusztrálásától. 

Már jó ideje terveztük, hogy ellátogatunk Derry-Londonderrybe, amely amellett, hogy Észak-Írország második legjelentősebb városa, 2013-ban az Egyesült Királyság kulturális fővárosának címét is birtokolja. Így, ha kicsit is követi az ember a brit és ír sajtót, lépten-nyomon találkozik ezzel a különös névvel. Én talán túl sokat is láttam egy, az ország turisztikai népszerűsítésért felelős Facebook oldal miatt, így némiképp beleégett a tudatalattimba. 

Az erődváros fő nevezetessége a belvárost körbeölelő négyszáz éves várfal, melyen végig is lehet sétálni. A Foyle nevű folyó osztja két részre Derryt, egyúttal elválasztja egymástól a protestáns és katolikus kerületeket. Meglehetősen erős történelmi háttérrel bír a város. Hogy csak egy példát említsek: itt történt 1972-ben az azóta Véres Vasárnapként emlegetett esemény, amely során a brit hadsereg katonái tüzet nyitottak az ír szabadságjogi-tüntetőkre, megölve jó néhány, főként fiatal, fegyvertelen civilt.  Igen, film is készült róla, valamint a U2 is ennek állít emléket "Sunday Bloody Sunday" című számában. Ha már az ellentéteknél tartunk: az íreknek Derry, az angoloknak Londonderry. Ez a téma - és úgy általában az észak-ír konfliktus - nem egykönnyen érthető és átlátható szerintem olyan valaki számára, aki nem ebbe született. Viszont a városról nálam sokkal jobban mesél ez a blogbejegyzés.

  

Szóval, nagy izgalommal - és meglehetősen fáradtan - szálltunk fel kora reggel a Derry-be tartó buszra, melyet közel két órányi út után el is értünk. A buszmegállótól kissé logikátlan távolságban elhelyezett turistairodában aztán megtudtuk, hogy minden órában indulnak városnéző séták. Ráadásul az egyébként sem túl magas ár még egy ingyen kávé/teát is magában foglal. Miután  kicsit átmelegedtünk a kávétól (igen, ez még mindig az a fekete lötty, amelyről ők azt hiszik, hogy az), hozzácsapódtunk a főként amerikaiakból álló csoporthoz, melyet egy igen szimpatikus őszes ír emberke vezetett. Ahogy haladtunk végig az ódon falak tetején, kivételesen helyi akcentus nélkül és rendkívül szórakoztató stílusban mesélt az olykor kicsit sem vicces várostörténetről. Sajnos eközben az idő egyre rosszabbra fordult: szél, hűvös, arcodba csapódó eső, ahogy kell. 

A túra végeztével még próbáltuk az útitársammal körbejárni a belvárost. Be is mentünk egy templomba, amelyik csak kívülről emlékeztetett arra. Belülről a színes ólomüveges ablakokat leszámítva sokkal inkább egy konferenciateremnek tűnt. A kegyetlen időjárás és a csontig hatoló hideg viszont egyre komorabbá tett bennünket, így végül hazaindultunk.

Azt még azonban el kell mesélnem, hogy ezen a hétvégén esett meg velem először mióta itt vagyok, hogy Belfast utcáin sétálva magyarokba botlottam. Ahogy elhaladtak mellettem a City Hall környékén, egyből felkaptam a fejemet. Meg akartam szólítani őket, de hamar eltűntek a látóteremből. De minden esetre megörültem nekik, mert már kezdtem azt érezni, hogy nem is igaz az a mondás, hogy a magyarok mindenhol ott vannak.

Londonderry-nek viszont azt hiszem, adnunk kell legalább még egy esélyt. Van az úgy, hogy nem a megfelelő időben találnak meg bennünket a dolgok...