A varrógépek köszönik szépen, jól vannak. Tekintve, hogy a héten viszonylag kevés időt töltöttem a társaságukban. Pontosabban több, mint egy hete ugyanazt a megveszekedett, nagyon makacs példányt próbálom rendbe szedni, amelyet harmadikként kaptam, hogy gyakoroljak rajta. Szerintem már minden létező, mozgatható és általában nem mozgatható elemet kivettünk belőle, megtisztítottunk, megolajoztunk és visszatettünk (mert ehhez egyedül már kevés vagyok), de még mindig nem áll szándékában rendesen működni. Nem, nem adom fel!
Szerdán én voltam az ebédfelelős. Ez azt jelenti, hogy reggel elmentem bevásárolni, fél11-kor teát főztem a csapatnak, gondoskodtam a keksz-ellátmányról, elkészítettem az ebédet, majd délután újabb adag teát gyártottam. Az ebéd egyébként olyan vega rakott krumpli volt, melyet cukkinival, joghurttal és sajttal igyekeztem feldobni; meg kell mondanom, minden előzetes aggodalmam ellenére, meglepően jól sikerült. Két tepsivel sütöttem és az utolsó burgonyáig mind elfogyott. Ilyenkor a mosogatás is az aktuális önkéntes nyakába szakad, ezért mondhatjuk, hogy egész napos elfoglaltságot jelent ez a poszt. Így aztán a problémás páciensre már "sajnos" nem jutott időm.....
Ezen kívül most nagy izgalomban van a csapat, mert jövő héten érkezik a konténer és 290 varrógépet, valamint jó néhány szerszámot küldünk Tanzániába. De alapos munka ám ez: még ágyakat és bicikliket is mellékelünk annak a hat embernek, akik a traininget tartják majd a helyieknek. Csütörtökön és pénteken mindent szépen egybehordtunk, szortíroztunk és leltárba vettünk. Én péntek délután szögeket kalapácsoltam ki különböző falécekből - mostanáig nem tudom pontosan miért. Néha azért elcsodálkozom, hogy itt vagyok és azt csinálom, amit. Még saját szerszámos ládám is van! El tudjátok képzelni?! Mert én bevallom őszintén, ha pár évvel ezelőtt, mondjuk a kommunikáció- és médiatudomány szak végzésének kellős közepén valaki azt mondja, hogy én egyszer Belfastban fogok varrógépekkel bíbelődni, biztosan megkérdeztem volna az illetőtől, hogy nincs-e szüksége komoly orvosi segítségre. De az élet már csak ilyen különös és kiszámíthatatlan - hál' Istennek!
Mindemellett szerdán voltunk a nagyjából velem egy időben érkezett spanyol lánnyal orvosnál is, hogy regisztráljanak bennünket és kicsit felmérjék a fizikai állapotunkat. Pénteken pedig jelenésem volt a helyi munkaügyi és nyugdíjfolyósító irodánál a biztosítási számom ügyében. Egy körülbelül félórás elbeszélgetésen kellett részt vennem, hogy jóváhagyják a kérelmemet. Olyanokat kérdeztek, hogy hogyan jöttem az országba, miért, van-e férjem, volt-e egyáltalán valaha, meddig maradok és hasonlókat. De azt hiszem jól megfeleltem. Szóval, most várom, hogy küldjék a kártyámat. Ez - azt mondják - később még nagyon hasznos lesz.
Az nap egyébként úgy esett egyhuzamban, mintha dézsából öntenék. Jó esetben munka után eszem ágában sem lett volna kitenni otthonról a lábamat. De megígértük, hogy részt veszünk a Queen's University-n egy kétórás szemináriumi előadásszerű kiscsoportos foglalkozáson, melyet egy litván lány tartott a fenntartható fejlődésről. Ő nagyon készült mindenféle érdekességgel, színes videókkal és power pointos beszámolóval, de őszintén szólva nekem valahogy túl általános volt az egész (még akkor is, ha angolul ment a dolog). De nem bánom, hogy elmentem; mindenből lehet tanulni (valamit)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése