Lassan két hete annak, hogy Észak-Írország fővárosában megkezdtem igen alacsonyan szárnyaló karrieremet a varrógépekkel. Ami őket illeti egyébként, barátkozunk, barátkozunk. Már ügyesen szét tudom szedni a szívós kis példányokat, és rájöttem, hogy a csavarhúzás még a legjobb, ami történhet velem velük kapcsolatban. Nos, ami az összerakást és a hibák felismerését illeti, az már egészen más tészta. John, az egyik főnököm türelmesen magyarázza, hogy, ha ez a henger mozog akkor mire lehet következtetni és, hogy, ha a kerék nem forog kellőképpen annak milyen okai lehetnek. De azt hiszem még hónapokba telik mire egészében átlátom ezeket a furfangos gépeket. Emellett egyre közeleg annak az ideje, hogy én főzzek a társaságra. Ugyanis ez úgy van, hogy a gyárban mindig más önkéntes készíti az ebédet és a teát. Emellett otthon is felváltva csinálnunk vacsorát a nyolcfős lakóközösségünknek. De ez még nem minden: az a szabály, hogy hétfőtől péntekig vegetáriánusok vagyunk, hétvégén viszont totális szabadság van. Szóval az sem mindegy, hogy mit. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de miért ne?! Legalább ebbe is beletanulok remélhetőleg. Majd a következő bejegyzésemben részletesen ecsetelem, hogy milyen hatást váltott ki a kreálmányom.
Ami viszont őszintén lelkesít az az, hogy elkezdtem dolgozni egy projekten, melynek az a célja, hogy új varróüzemet létesítsen Ugandában. Ez azt jelenti, hogy a legelső lépéstől kezdve addig, hogy az afrikai munkások nekifognak a varrásnak, szövésnek, a csapat tagjaként végigkísérem a folyamatot.
De a dolgos hétköznapok mellett az egyik legfőbb célom felfedezni a Smaragd Sziget minél több rejtett (és kevésbé rejtett) szépségét. Az előző hétvégén Belfasttal kezdtük, hiszen van itt is bőven látnivaló. Biztos ismeritek a híres angol, kétemeletes piros buszokat: azok itt is emeletesek, csak itt kissé ízléstelen rózsaszínek.
A tömegközlekedés egyébként sajnos nem nevezhető kifejezetten olcsónak. De szerencsére Belfast nem olyan hatalmas, hogy mindenképp fel kelljen szállni valamire. Illetve mindannyian kaptunk egy biciklit, amellyel minden nap szépen. liba sorban munkába járunk (én általában csak követem a többieket és a túlélésre játszom a baloldalas közlekedésben :-)) A belváros kb. 20 percre van gyalog egyébként.
Szombaton gondoltuk megnézzük a sokak által emlegetett St. George's Marketet. A City Hall kertjében valami nemzetközi ételfesztivál volt, de nem igazán kapcsolódtunk be, mert arany áron mérték a teljesen hétköznapi török és görög ételeket (Oké, biztos volt ott más is).
Persze mire a Piacra értünk, már pakoltak haza az árusok. Viszont legalább elraktároztam az információt, hogy ha tengeri herkentyűket szeretnék töménytelen mennyiségben beszerezni, ide kell jönnöm reggel. Ez utóbbiról később megtudtam, hogy drága mulatság. Ennek az azoka, hogy főként importálják (halkan jegyzem meg, hogy sós vízben nem szenved hiányt az ország, így nem értem) és a helyiek nem fogyasztanak túl sok halfélét. Inkább a gyorsan kisütős dolgokat részesítik előnybe sajnos.
Ez után elmentünk a Queen's Egyetemhez tartozó botanikus kertbe, ahol van egy teljesen átlagos helytörténeti múzeum, de a környék szép. Az egyetem egyik épülete egyébként engem némiképp emlékeztet az ELTE-TTK-ra. De a hozzáértők biztosan megcáfolnának, így képet nem mellékelek (tessék utánajárni!).
Mivel az eső még mindig nem kergetett minket haza, rávettem a két kedves lakótársamat, hogy menjünk el a MAC-be (Metropolitan Arts Centre) a még otthonról becserkészett Glen Hansard koncert jegyemért. A feladat teljesítve: nálam a jegy és egy hét van hátrra a várva várt fellépésig....
Vasárnap szép időre és egy esőmentes nap ígéretére ébredtünk, így hárman felkerekedtünk, hogy megmásszuk a közeli Cavehill hegyet. Nem kell olyan nagyot elképzelni, de azért egy négyórás túrát kitett a dolog. Cserébe viszont impozáns kis látképet kaptunk a városról.
A tájjal kapcsolatban azt el kell mondanom, hogy az utcánk végén van egy Waterworks nevű park,egy horgász- és egy kacsás, libás, hattyús tóval. Akárhányszor keresztülsétálok rajta, nem tudom megállni, hogy el ne képedjek az itteni vidéken és azon a bizonyos utánozhatatlan zöld színen, amelyben a fű pompázik. És akkor csak a környéket említettem.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése