Északi nyugalom

Ha van igazi, gyilkosos, "ki tehette a közösségből?" bűnügyi regénybe illő álmos kis város, akkor szerintem az elmúlt vasárnap meglátogatott Carrickfergus ilyen. 

Nem sokkal 1 óra után biciklivel mentünk a városközpontig, remélve, hogy ott valami ebédfélére akadunk a nagy út előtt. De persze vasárnap délután lévén csak egy-két Icelandhez hasonló őrült bolt van nyitva. Egy ilyenben szert tettünk valami beazonosíthatatlan eredetű, de legalább meleg képződményre, majd gyorsan elcsíptük a Carrickfergus felé tartó távolsági buszt. Mondjuk a buszon egy helybéli öregember értetlenül kérdezgette, hogy minek akarunk pont oda menni. De az országot minden áron feltérképezni vágyó, négy rendíthetetlen külföldi önkéntest nem lehet csak úgy eltéríteni. 

Gondoltuk elsőként keresünk egy kávézót, mert igazi kávét még alig láttunk (arról a fekete, vízszerű löttyről, melyről az itteniek azt hiszik, hogy az, inkább nem nyitnék panaszáradatot). Akkor derült csak ki, hogy az egyetlen ilyen az, amely egyben étterem is. Filmbeillő jelenet volt, amikor a  kihalt utcáról bámultuk a kívülről teljesen néptelennek tűnő, foncsorozott üvegű épületet. De, ahogy benyitottunk, vettük csak észre, hogy annyira zsúfolásig van tömve emberekkel, hogy körülbelül a város teljes lakossága itt üthette el az idejét. Egy darabig ücsörögtünk a pultnál, de annak ellenére, hogy a pincérek karnyújtásnyila mérték tőlünk az italokat, ügyet sem vetettek ránk. Jó fél óra múlva kérdezték csak meg mit szeretnénk. Végül ragaszkodva az eredeti koncepcióhoz, a kávé (ketten az ír változat) mellett döntöttünk. 

Azt jó előre kiderítettük, hogy elvileg van itt egy vár és tengerpart meg kikötő. Végülis ezek tényleg ott álltak, ahol az útikönyv írta őket. A vár helyes, de átlagosnak mondanám (nem felvágásból, de az Ír Köztársaságban töltött egy hónap alatt láttam sokkal pazarabb darabokat is). Vasárnap ez egyébként ingyenesen látogatható - derült ki utólag. 

Ahogy sétáltunk végig a part mentén, belélegezve a hűvös, sós levegőt, csak a sirályok neszezését hallgatva,  teljes béke és nyugalom árasztott el bennünket. Készült néhány hangulatos fénykép, üldögéltünk egymás mellett csendben, végül minden nagyobb történés nélkül, mégis nyugodtan vettük hazafelé az irányt.